Cégtörténet

 

















Az Autósziget Gépjárműkereskedelmi Kft-t 1989-ben alapította Farkas Károly. A kezdetekben a siklósi úti bérelt telephelyen működő kereskedés tevékenysége csak hazai használt autók adására és vételére korlátozódott. Ebben az időben kezdtek Magyarországon is elszaporodni az ilyen típusú kereskedések, de amiben az Autósziget különbözött a többitől az az volt, hogy nem titkolták el leendő ügyfeleik előtt az autók hibáit. Talán a kereskedés sikerének is az volt a titka, hogy nem árultak zsákbamacskát.

A következő jelentős lépés a cég életében az volt, amikor 1991-ben társtulajdonos lett Dr. Márkus József, akinek segítségével kiterjeszthették tevékenységüket a használt autók importjára is. Ez jelentette a kínálat növekedésével együtt a forgalom növekedését és a vállalkozás fejlődését is.

1993-ban vásárolták meg azt a területet, melyen már 4 éve működtek. Erre azért volt szükség, mert további fejlődést terveztek: egy autószalon építését.

Eredetileg az épület elkészültekor lehetőséget kaptak arra, hogy az akkori Peugeot importőr márkakereskedőivé váljanak. A tulajdonosok ezen számítását az húzta keresztül, hogy az Agroker Kft önálló importtal árusított Peugeot-kat, így nem volt érdemes egy második Márkakereskedést is működtetni.

Ekkor keresték meg az Autósziget Kft vezetőit a Porsche Hungáriától azzal az ajánlattal, hogy áruljanak Seat-ot. Ezt Ők el is fogadták, így 1993. májusától Seat Autósziget néven folytatták tevékenységüket.

Ez a gyümölcsöző együttműködés 1996 elejéig folytatódott, amikor is A Seat-nál a feltételek olyanná váltak, hogy a cég tulajdonosai, vezetői a váltás mellett döntöttek. Mivel az addig Peugeot-kat árusító Agroker megszűnt, így nem volt Pécsett Peugeot Márkakereskedés. Ezzel egyidőben érkezett a megkeresés a Peugeot Hungária vezetőitől, hogy csatlakozzon az Autósziget a Peugeot magyarországi hálózatához. Ezt a felkérést örömmel fogadták, hiszen így - bár három éves késéssel - de az eredeti elképzeléseik váltak valóra. 1996. májusától az Autósziget Kft a hivatalos Peugeot Márkakereskedés Baranya megyében

A cég életében következő fontos dátum 1998. Ebben az évben bezárt Szekszárdon a helyi Peugeot kereskedés és az importőr - mivel elégedett volt az Autósziget előző két éves teljesítményével - , Őket kérte fel arra, hogy legyenek Tolna Megyében is a Peugeot hivatalos Márkakereskedői.

A másik eseménye ennek az évnek, hogy Pécsett a meglévő épületet kibővítve megnyitották karosszéria-és fényező műhelyüket, ahol a legmodernebb technikával és felszereléssel kezdték meg működésüket.

Eltelt ismét két év és elérkezett 2000. Ebben az évben is két említésre méltó esemény történt: Felépült és megnyílt Szekszárdon az új szalon és szerviz, ahol a korábbiakhoz képest kellemesebb környezetben vásárolhatnak az ügyfelek új-és használt autót valamint a szervizelés körülményei is javultak. Ennek az évnek a másik történése is Tolna Megyéhez köthető, hiszen 2000. júniusában nyílt meg Dombóváron a Peugeot Autósziget harmadik telephelye. Ezzel már-már hálózattá nőtt a cég tökéletes lefedettséget biztosítva Baranya-és Tolna Megyében.

2001-ben megvásárlásra került a dombóvári telephely (az első évben csak bérlemény volt) valamint ősszel megkezdődtek a pécsi szalon bővítési munkálatai. Ennek befejezése átnyúlt 2002. januárjára, amikortól a 600 m2-esre nőtt szalon emelettel, újabb irodákkal, klimatizált ügyféltérrel már minden igényt kielégítve várja az ügyfeleket.

2004. jelentős év volt a magyarországi autókereskedelemben és a Peugeot Autósziget életében is. 2004. november 1-től hatályos hazánkban is az Unió EK 1400/2002-es rendelete, mely sok változás mellett egyebek közt minőségi kritériumokat írt elő a márkakereskedések működésének feltételeként.

Ennek hatására döntött úgy a cégcsoport, hogy Szekszárdon új telephelyet vásárol, mely méreteiben megfelel, sőt jelentősen meg is haladja a Peugeot kiválasztási kritériumait. 2004. május 9-től a szekszárdi telephely a Palánki út 1. szám alatt működik.

Ennek a telephelyváltozásnak a további következménye, és cég életének egyik legfontosabb lépése, hogy 2005. év elején megpályázta a Tolna megyei Honda gépkocsi forgalmazói jogot. Mivel a palánki úti telephely méretei lehetővé tették, így a Peugeot márkakereskedés szomszédságában elkészült 2005. nyarán elkészült az Autósziget cégcsoport Honda márkakereskedése is, melynek hivatalos megnyitója 2005. szeptember 9-én volt.

A szemmel látható fejlődés mellett érdemes megemlíteni, hogy 2000. óta mindhárom telephely rendelkezik ISO 9002:1994-es minősítéssel, melyet 2003-ban az ISO 9001:2001-es szabvány szerinti tanúsítás váltott fel.

 



A töretlen fejlődést 2004-től egy enyhébb, majd egy drasztikusabb visszaesés váltotta fel, melynek következménye, hogy 2006. februárjában a cégcsoport a dombóvári telephely megszűntetése mellett döntött.

2006 őszén újabb márkával bővült a cégcsoport, Szekszárdon megnyitotta kapuit FIAT márkakereskedésünk.

Az autókereskedelemben a márkák és a márkakereskedők közötti verseny egyre kiélezettebb, amiben csak folyamatos fejlesztéssel, fejlődéssel lehet fennmaradni, továbbá a visszaesés sem kedvez a márkakereskedések jövedelmezőségének. A Peugeot Autósziget célkitűzése mégis a magas minőségű szolgáltatások nyújtása és ezzel a vevői megelégedettség fokozása, ami hosszú távon egyedüli kulcsa a márkakereskedések fejlődésének és sikerességének.